Menü Bezárás

Kandallót a Ventil segítségével

Hogy akadtam a Ventil webáruházra?

Alapvetően irodában dolgozom egy multinál, ennek kapcsán nem gyakran találkozom épületgépészeti cikkekkel vagy termékekkel. Kivéve, ha valamiért én nem kezdek neki keresni ilyesmiket. A feleségemmel már néhány évvel korábban átestünk egy felújításon, amikor birtokba vettük a házat. Nem mintha romhalmaz lett volna, mikor megvettük, de az ember szereti egy kicsit a maga arcához formálni a környezetét, érezni, hogy a sajátja és volt pár praktikus okunk is. Én például nagyon igényeltem, hogy minden szobában legyen USB konnektor is, azt meg vésés nélkül nem igazán lehetett, ahol addig csak egy egy konnektor volt eddig. Ekkor találkoztam először a Ventil oldalával, azt hiszem a kertbe vettünk vízóra leolvasót, azért keveredtem ide.

Aztán ahogy teltek az évek, feleségemmel egyre többször állapítottuk meg, hogy milyen jól nézne ki a nagy szobában egy kandalló. Ropogó tűznél ülnénk a jó melegben, néznénk ki a kertre az ablakon át, csinálnék neki egy jó kis gin tonicot a whiskeym mellé. Minél többet beszéltünk róla, annál jobban hangzott. Addig addig beszéltünk róla, hogy egy vacsora alkalmával egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a Ventil oldalát görgetem, és épp azt beszéljük, melyik illene jobban ide.

Ha már Ventil..

Alapvetően nem terveztünk újabb felújítást, mert aki átélt már egyet tudja, hogy iszonyat macera. Úgy építkezni, hogy valójában mégse, de ez nem nyilvánul meg abban, hogy a meló kevésbé mocskosabb lenne, inkább csak annyit jelent, hogy mindezt úgy próbálod kivitelezni, hogy közben nem költözöl ki. Úgyhogy semmi kedvünk nem volt potyára még egyszer átélni ugyanezeket a hányattatásokat. Viszont minél tovább nézegettem a Ventil oldalán a kandallókat, annál biztosabb voltam benne, hogy a kémény beépítése nem lesz sétagalopp. És ha már bontunk, akkor már megbolygathatnánk a műszaki helységet is egy kicsit, meg a tetőt.

Feleségemnek óvatosan, kis falatokban adagoltam, hogy nézze csak ezt a jó kis napkollektort a Ventil kínálatában Kis naívan mondogatta, hogy nem is olyan csúnya és tulajdonképpen a megújuló eneria nem, csak környezetbarát, de valójában hosszútávon valószínűleg a költségekből is lefarag valamennyit. Még nem tudta, mi vár rá. Még vártam egy kicsit, amíg eleget evett ivott és már a desszerten is túl voltunk.

Na akkor kapta mega kegyelemdöfést, hogy márpedig én azért mutogatom neki a Ventil napkollektorát olyan lelkesen, mert ha már a kémény beépítése miatt vésni kell, akkor már véshetnénk még egy járatot a napkollektornak a gépházig. Hát, azt hiszem, nem teljesen erre számított, de meglepett, hogy kezdettől fogva nem határolódott el az egész ötlettől annyira.

Ventil kandalló szempontok

Abban biztosak voltunk, hogy beépített https://www.ventil.hu/kalyha-kandallo/12240.1.chtml kandallót szeretnénk, de ez nem jelentette feltétlenül, hogy nekünk az már eleve egy nagy kockába kell legyen. A legtöbb kandalló a Ventil oldalán lekerekített tetejű, és belegondolva egy lekerekített beépítés nem is nézne ki csúnyán. A szögletesek meg a feleségem leginkább egy sparheltre emlékeztették, úgyhogy azoktól elég hamar elálltunk. Na meg sokkal nagyobb a választék a kerekekből. persze a kőműves nem fog neki örülni, mert egy szögletes dolgot könnyebben beburkol, de az az ő baja lesz.

A találatokon belül egyre inkább arra jutottunk, hogy magyar gyártót szeretnénk. Igazság szerint küllemre nem volt nagy különbség a Ventil magyar és külföldi termékei közt, műszakilag meg nekünk nem kellett olyan sokat tudjon. Az egész kis kandalló nálunk leginkább szépségérzetet kényeztet semmi mást. A fűtés enélkül is megvan, vizet se kell melegítsen, és az is biztos, hogy nem ezen főzünk. Ami viszont minden magyar gyártóban meggyőző, akinek a termékét a Ventil oldalán láttuk az a szervízelhetőség.

Nem egészen tudom, hogy milyen gyakran várható „alkatrészcsere” egy kandallónál, de az mindenképpen plusz, hogyha arra kerül a sor, nem kell napokat várni, amíg valahonnan meg nem érkezik a szállítmány. A Ventil adatlapoknak hála azt is könnyen belőttük, hogy milyen kivezető csőre lesz szükség, és, hogy milyen dög nehezek is ezek a berendezések.

A Ventil vízteres kandallójáról lebeszélni..

A feleségem egy este aztán azzal fogadott, hogy milyen tök jó, szintén energiahatékony módja lenne a fürdővíz melegítésnek, ha vízteres kandallót választanánk. Nekem sutyiba fel kellett néznem a Ventil kínálatra, hogy értelmezni tudjam, mi az a vízteres. Még sose hallottam eddig. Az ötlet alapjában véve bájos, ugyanakkor azt beköttetni.. Mert ugye az akkor mindenképpen elektromos kell legyen, hogy valami cirkuláltatni tudja a meleg vizet. Az akkor elektromos energiát fogyaszt szemben a fa illetve széntüzelésű kandallóval. És nem lesz olyan hangulatos, viszont ad némi költséget, amit pusztán az a romantikus gondolat, hogy mi ezzel a hóborttal legalább valamennyi vizet melegítünk..

Mondtam neki, hogy nézze meg a Ventil mit ír róla, ez nem egészen az, amire ő gondol. Végül egy boltíves Dunaterm kandalló mellett döntöttünk és lassan kezdtük ismét megedzeni magunkat, hogy bizony ezen a nyáron is fúrni, faragni fognak nálunk egy ideig. Viszont ősszel, amint elkezdtek hidegebbek lenni a napok, élvezettel ücsörögtünk előtte.