Menü Bezárás

Bazalt szállításról és bazalt felhasználásról

A bazalt szállítás ekkor fontos…

A bazalt szállítás jó megoldás, amikor az ember építkezik. Azonban először azt fontos igazán megállapítanunk, hogy mi is a bazalt. Ezután térhetünk ki arra, hogy mikor és hogyan lehet alkalmazni, majd a bazalt szállításának konkrétumai jöhetnek a sorban. Ha még nem sokat tudsz a bazaltról, akkor ez a legjobb hely, hogy eloszlasd a homályt, és elkezdj építkezni.

A bazalt szállítás előtt ezt kell tudnunk

A bazalt több formában is jelen van a földön. Ezeknek egyikét hívjuk oszlopos bazaltnak. Amikor egy vulkán kitör, mint tudjuk, egy idő után láva kezd belőle folyni, és ilyenkor a szabad levegőre érve a hőmérséklet-kiegyenlítődés miatt a láva hűlni kezd, repedezett szerkezetű lesz. Ha azonban a láva föld helyett vízbe folyik, akkor a szerkezete gömbölyű lesz, ezt nevezzük párnabazaltnak.

Természetes kőzetek: a bazalt szállítás előnyei

A bazalt remek építőanyag, utak burkolásához használják már hosszú ideje. Udvarunkban is remekül mutathat macskakő jellegében, de használják még vasúti sínek mellé és gyakorlatilag bármilyen útépítésnél hasznos kellék lehet. Ha természetes kőzetek közül választunk, fontos hogy vulkanikus eredetű legyen (mint a bazalt is) vagy legalábbis üledékes kőzet. Nincs azonban sem egy egységes ár ezeknek a tekintetében, de elég eltérőek lehetnek minden más szempont szerint is, mint a tartóssági hatás vagy éppen a szín. Éppen ezért érdemes még a vásárlás előtt, a tervezési folyamat közben megnézni, melyik is a nekünk a leginkább megfelelő kőtípus. Vegyük figyelembe a felhasználási területet, hiszen nem minden kőtípus működőképes bizonyos helyeken, illetve a saját ízlésünk is sokat számít a választásban. Üledékes kőzetekből legtöbbször a mészkövet választják, ami könnyen megmunkálható, azonban nagy hátránya, hogy könnyen mállik egy idő után. Habár mostanában divatosak a fehér, világos szürke és pasztellszínek, azért érdemes azt is számításba venni, hogy a bazalt a sötét színe ellenére sokkal keményebb és ellenállóbb, mint a mészkő. Még egy világosabb tematikájú kertben vagy akár lakásban is jól megférhet egyfajta ellensúlyozásaként a halvány színeknek. Ha ilyen kövekben gondolkozunk tehát, akkor a bazalt az egyik legjobb megoldás az előnyei és felhasználási lehetőségei.

Bazalt szállítás: két legyet egy csapásra

Hogyan érdemes rendelni, hogyha építkezünk? Némelyik fontos kertépítési eszköznél, mint a kövek, homok, cement, sóder vagy egyéb kavicsfajták szállítása sokszor problémás lehet. Attól függően, hogy milyen mennyiségre lesz szükségünk, egymással nem keveredő összetevőket akár egyszerre is ki tudnak szállítani, habár ez kevésbé jellemző. Mégis, sok cégnél spórolhatunk azzal, hogy egyszerre rendelünk, még ha külön szállítással is tudják ezt megoldani. Jól jöhet némi kompromisszum is, ha esetleg kavicsok esetében két külön méret helyett rendelünk ömlesztett verziót, ami így egyszerre kiszállítható.

Bazalt szállítás: mire mennyit?

A bazalt akár díszítőelemként is használható, azonban jellemzőbb, hogy egyfajta feltöltőelemként használjuk a kertben. Remek utak alakíthatók ki vele, feljáróknak is ideális lehet. Esetleg nagyobb lapos kövekkel egy járdát kialakítva még a japán kertek jellegzetesen egzotikus hangulatát is megragadhatjuk. Többfajta zúzaléknagyságának megadása fontos lépés a bazalt szállításban. Érdemes a tényleges átalakítás előtt még ezzel is foglalkoznunk. A túl apró darabok könnyen elveszhetnek a talajban, esőzéskor folyamatosan épülnek be a sárral a talaj rétegébe. Hogy minél tovább bírja az időt az alap, érdemes lehet akár kevert típusú zúzalékba is fektetni az ember pénzét. Ilyenkor az apróbb darabok folyamatosan beférkőznek a nagyobbak közé, és egyfajta egyenletesebb alapot kapunk a végén. Ahogy járunk rajta, folyamatosan ki fog alakulni egy lapos, egységes réteg. Azért olyan jó a bazalt, mert gyakorlatilag a legkisebb energiabefektetéssel is hatásos eredményt érhetünk el: az udvar nem lesz többé poros, nem kell irtanunk a gazt, nem fog bokáig állni a sár sem. Egy betonozással szemben ez egy sokkal egyszerűbb folyamat, csak az adott helyre kell szórnunk a zúzalékot, míg a betonozáshoz keverés kell, sóder, cement, egy alapréteg, ami vízszintes, könnyen elrontható, sokáig tart az elkészítése és a megszilárdulása is. Habár mindenki nyilvánvalóan bele is tenné az energiát a betonozásba, mégsem előnyös egy betonparadicsommá változtatni az udvarunkat. Helyette a természetes megoldások jöhetnek szóba, amelyek sokkal autentikusabbá képesek varázsolni a kertet, mint a rideg szürke beton. A bazalt szállítás pedig mindezt lehetővé teszi számunkra, hiszen nagy mennyiségben jó áron juthatunk hozzá, és így nem kell sóderre és cementre költenünk, a színe pedig sokkal kifinomultabb, mint sok más kavicsnak vagy éppen murvának.

Remélem, ez a kis írás adott néhány jó ötletet az olvasóknak ahhoz, hogy miért is érdemes a bazalt szállításban gondolkozni, amikor készül az új udvar, és egy kis gyakorlati hasznot is nyújtott a hogyan – kezdetű kérdésekhez.