Menü Bezárás

A fotóstúdió nem csak a profi fényképészeknek van kitalálva

Fotóstúdió, avagy hogyan vegyük rá a szégyenlős testvérünket arra, hogy képet készíthessünk róla?

Imádom a húgomat, de nagyon sok dolgot nem értek benne. Például azt sem, hogy miért annyira szégyenlős, amikor nagyon helyes arca van, ad magára, ápolt és a rendszeres sportnak köszönhetően sok korabeli megirigyelhetné az alakját. Ő mégsem engedi, hogy képeket készítsünk róla, így a nyaralásokon készült fényképekről rendszeresen hiányzik. A ritka alkalmak közé tartoznak a mérföldkövek: ballagás, esküvő stb. De ezeket a képeket sem engedi, hogy rajtunk kívül más is láthassa. Béreltünk egy fotóstúdiót édesanyánkkal, hogy megmutassuk neki, igen is van mire büszkének lennie. Egy olyan helyet, ahol csak mi hárman vagyunk, jól érezzük magunkat elvárások nélkül. Egyikünk sem profi fényképész. Én az művészeti egyetemen tanultan néhány trükköt, anyukánk pedig remekül ért a női dolgokhoz, sminkhez és hajhoz. Igazi csajos napot álmodtunk meg magunknak. Tudtam, hogy ha csak én mondom neki, hogy menjünk el egy fotóstúdióba, akkor rögtön nemet mond, ezért ebbe a részébe anya avatta be. Nagyon vártam a hétvégén, azt az egy órát, amikor kiélhetjük magunkat a fényképzővel.

Fotóstúdió, mégis hogyan, ha nem értünk hozzá?

A húgomnak is ez volt az első kérdése. El kellett neki magyaráznom, hogy az alapvető dolgokat majd én intézem, s azt is, hogy a fotóstúdió munkatársai pedig felajánlották a segítségüket arra az esetre, ha a technika kifogna rajtunk. Nem is ezt a stúdiót választottam volna, ha ezt nem ajánlják fel. Ebből is látszik, hogy mennyire lelkiismeretes, komolyan végzik a munkájukat, s nem csak egy újabb tucat stúdió, ahol köszönésre sem méltatnak – sajnos a fotószakos ismerőseimtől hallottam már egy-két meredek történetet. Ezekben a sztorikban pedig nem a stúdió dolgozói, hanem a hely állapota volt a legkiakasztóbb. És itt sajnos nem az elhasználódásból eredő kopásokra utaltak, hanem konkrétan arra, hogy a terem nem látott felmosót hónapok óta, a fal penészes volt, a hátterek szakadtak és dohos szag terjengett. Ezek után, bevallom, válogatós voltam, amikor műtermet kerestem magunknak. A választás nem is egy helyire esett, így az odautazásra is ki kellett találnunk valamit.

Amikor megérkeztünk a fővárosi műterembe, viszonylag könnyen megtaláltuk a helyet. Nem azért akadtak nehézségeink, mert eldugott utcában lett volna, hanem azért, mert egyikünk sem szokott hozzá a nagyvárosi forgalomhoz, a villamosok és buszok, egyirányú utcák tömegéhez és a random az úttestre lépő gyalogosokhoz. Persze, láttunk már ilyet. Csak a volán mögött egy kicsit más a helyzet. Mindenesetre a parkolóhely-vadászat után egy-két perc séta alatt odaértünk. A crew kedvesen fogadott bennünket.

Fotóstúdió mindenki számára

A G3 Fotóstúdiónem okozott csalódást. Nem bántam meg, hogy ezt a helyszínt választottam magunknak. Az árak is barátságosak annak ellenére, hogy mennyi felszerelést kellet még pluszba bérelnünk. De a legjobban az tetszett benne, hogy csak úgy áramlott be a napfény, s így a reflektorokra sem volt mindig szükség. A természetes fény pedig egyedi bájt kölcsönzött a képeknek. Minden hibájuk ellenére egy külön albumot szántunk nekik, mert bosszúságoktól mentes, felejthetetlen időt tölthettünk együtt, és ehhez kellettek a stúdió crewmemberjei is.

Fotóstúdió, avagy egy igazi csajos nap

A teremhez rengeteg kellék és minden olyan felszerelés járt, amelyek nem tudtunk magunkkal hozni. Tulajdonképpen a váltóruhákon és egy fényképezőgépen kívül semmink sem volt. Fotós szemmel nézve földönfutónak tűnhettünk. Féltem, hogy majd kinéznek bennünket, de nem ez történt. Készségesen álltak a rendelkezésünkre, segítettek a fények beállításában, amikor nagyjából vázoltam az elképzeléseimet. A húgom eközben feszengett. Láttam én! Biztosan attól félt, hogy nem csak hárman leszünk, hanem a crew tagja is ott marad. De ilyenről szó sincs. Miután mondta, hogy ha bármi egyébre szükségünk van, segítség kell valamihez, jelezzük és jön valaki.

Az elegáns, napfényes fotóstúdióban minden a rendelkezésünkre állt. Az elképzelésemhez amúgy sem kellett sok kellék. Egy fehér vászon, néhány papírvirág – csupa pasztell kiegészítő. Ezek közepében remekül fog mutatni a húgom a virágos, csipkés ruhájában.

Az első néhány kép még anyával készült, néha hármasban, de a hangulat a testvéremet is feloldotta. A közreműködésünknek köszönhetően sikerült annyira ellazulnia, hogy már ne érdekelje, ha a fénykép nem tökéletes, s így számtalan őszinte mosolyt és vagány grimaszt sikerült megörökítenünk. A fényképezés mindenki számára felejthetetlen emlékké vált. Kicsit csalódott vagyok, mert a fáradozásaink ellenére a képeket csak apának mutathattuk meg. Egy-két talán majd profilképként végzi (remélem), de a legalább a testvérem már nem tekinti ősellenségének a kamerát. Rájött, hogy élvezi a bohóckodást előtte.